2021. júl. 13.

Szakszerű felkészülés az 1. osztályra otthon


 Ez a blogbejegyzés kivételesen nem csak tanítóknak szól, hanem szülőknek is.
 Pontosabban a leendő 1. osztályosok szüleinek.

A 2020-21. évek rendkívűliek voltak az oktatás területén is. A pandémia miatt felborult a jól megszokott iskolai, óvodai rend. 
Emlékszem 1. osztályos tanítóként milyen sok programot szerveztünk már decembertől kezdve közösen az óvodákkal, a nagycsoportosok számára, hogy megkönnyítsük nekik az iskolába való átmenetet. Az óvónők remekül felkészítették a gyerekeket az iskolára.
Ebben az évben sajnos ezek a programok mind elmaradtak. Bizonyára sok óvónéni megpróbált on-line is kapcsolatba kerülni a gyerekekkel, csak éppen otthon a home office és a nagyobb testvérek iskolai feladatai kerülhettek az előtérbe, az óvodással szemben. Így az iskolára való felkészülés csorbát szenvedett. Sajnos ennek a helyzetnek a következményei hosszú ideig kísérhetik ennek a korszaknak az iskolába készülő és kisiskolás generációját.
Már a tavalyi 1. osztályok egy részénél is érzékelhetőek voltak a hiányosságok.


Ezt a problémát ismerte fel Szabó Szilvia gyógypedagógus, logopédus,  és a szülők segítségére megalkotta kitűnő iskolára felkészítő 3 kötetes munkafüzet kollekcióját, amivel otthon is pótolhatóak a hiányok.

  • A Látogatás sorozat tagjai A vonalak birodalmába,  A tudás birodalmába 1-2. avatja be a kicsiket.
  • A tartalmak Meixner alapokra épülnek, ami a legbiztosabb megértést biztosítja.
  • Követi a fokozatosság elvét, a könnyűtől a nehezebb felé, ezzel megteremti a sikerélményt is.
  • Gazdag, változatos feladattípusaival, kedves, játékos, gyerekekhez közel álló képanyagával élményszerűen fejleszti a képességeket.
  • Jó minőségű papírból készült, amire könnyen lehet írni, rajzolni.
  • Nem kell hozzá tematika. A szülőknek csak sorban kell haladni, napi 1-2 lappal.
  • A szülők igazoltan jó eszközt kapnak az iskolára való felkészítéshez.

Tenkintsünk bele a könyvekbe!


Az első kötet a vonalak birodalmába visz, aza játékosan, erőltetés nélkül tanítja a betűelemeket, felkészíti a kiskezeket az írásra.
  • Az elemek tanulásának sorrendje és metodikája megegyezik az 1. osztályos íráselőkészítésével.
  • Egy-egy elemet elég sokszor gyakoroltat ahhoz, stabillá váljon.
  • A rajzolgatások soha nem öncélúak, hanem mindig össze vannak kapcsolva valamilyen más ismerettel, információval, érdekességgel.
  • Fokozatosan nehezednek a feladatok. A vége felé már gondolkodtatóbbak. Ezek már jó alapokat adnak az iskolához is.
  • Sok feladat hasonlít az iskolai bemeneti mérés típusaihoz.
  • Az íráson kívül széles tájékozottságot adnak a természet, életmód, logika témákban is.
Néhány oldal az első  kötetből:








A második kötet a Látogatás a tudás birodalmába 1. rész 


  • A könyv a téri tájékozódással, jobb-bal oldalak ismeretével, testsémával kezdődik. Nem véletlenül. Ezek stabil ismerete nélkülözhetetlen az olvasás, írás elsajátításához.
    Tetemes mennyiségű változatos feladatokat tartalmaz e témában. Amelyik kisgyereknek eddig bizonytalan volt ez a terület, annak garantáltan stabillá válik.
  • A könyv az iskolai tantárgyak alapjait veszi szép sorba, és alapozza meg, valamint az alapképességeket fejleszti.
  • Képességek: észlelés, látási- hallási  figyelem, figyelemkoncentráció, emlékezet, szerialitás, logikai gondolkodás, kifejező készség, szókincsfejlesztés, monotóni tűrés, a teljesség igénye nélkül.
  • Matematika: számlálások, relációk, gondolkodás, logika, sorozatok, 
  • Olvasás:hangfelismerés, szótagolás alapjai, szóalkotás, mondatalkotás, a végén már szövegalkotási próbálkozás.
  • Környezetismeret: az alapok megtanulása. Testrészek, érzékszervek, egészség, élethelyzetek, színek, évszakok, ünnepek, időbeli tájékozódás, természet, ünnepek, foglalkozások, viselkedés, járművek, stb, még sok témakör érintése.
  • A 2. osztályos nyelvtant is előkészíti egy kicsit. Pl: nyelvhelyesség alapjai, a toldalékok helyes használata beszédünkben, beszédészlelés, és beszédfejlesztés.
  • Gazdag, változatos, érdekes, izgalmas feladatok tárháza.
Mintaoldalak ebből a kötetből:







A harmadik könyv:  Látogatás a tudás birodalmába 2. rész 


  • Ez a könyv tulajdonképpen az 1. rész folytatása, kibővítése, magasabb szintre emelése.
  • A végén már kiegészül komplett mesefeldolgozással, hasonlóan az iskolai tananyaghoz.
Mintaoldalak ebből a kötetből:








Kedves szülők, tanítók.

Ajánlom ezeket a kiadványokat mindenkinek. 
A szülők nagyszerűen felkészíthetik gyermekeiket az iskolára. Aki ezeket a feladatokat végigveszi, magabiztosan kezdheti szeptemberben az 1. osztályt. Ne féljenek, hogy a esetleg a gyerkőcnek nem lesz kedve, tudom, hogy ilyenkor már tanulni és tevékenykedni akarnak. Ez az iskolaérettség egyik jele is.
A tanító kollégák dislexia prevenció céljára, vagy 1. osztályos korrepetálásra hasznosíthatják.


Megrendelhető az alábbi linkeken:





YouTube csatornán is megtekinthetőek.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örömmel fogadom a véleményedet!