Az érzelmi biztonság és a magatartás kapcsolata

40 év a pályán több rálátást, tapasztalatot ad, mint bármilyen részletes pedagógia könyv.
Főleg úgy, hogy a változásokat az évek folyamán össze tudom hasonlítani.
Bizony 1977-ben minden másképpen volt. 180 fok a különbség. Egyáltalán nem mondom azt, hogy
" bezzeg akkor", nem, nem minden volt jobb akkor. De volt, ami igen. És ez nem is az iskolával kapcsolatos, hanem a családi élettel.
Milyen is volt akkor?
Nyugodtabb, hajszolásmentes, néha szigorúbb, de biztonságos.
Ez a kulcsszó: biztonság.
Persze most is van  biztonság a családokban, de valahogy máshogy.

Nagyon fontos az, hogy gyerekek, főleg kicsi korukban, egy védett, meleg, puha, biztonságos fészeknek érezzék az otthont, és egy mindenben megvédő erőnek apát és anyát. Ha ez így van, akkor nyugodtak, megbirkóznak a nehézségekkel, mert érzik, hogy ott van mögöttük egy erő, ami bármikor megvédi őket.
Ebben az utolsó gondolatban láttam az utóbbi években kis hiányosságot, változást.

A mai modern szülői szemlélet szerint nagyobb önállóságra kell nevelni a gyerekeket, mondván: hadd szokja az élet nehézségeit. Ugyanakkor pedig ellentétet látok olyan dolgokkal, hogy nem mindenki tanítja meg a gyerekét bizonyos dolgokra / pl: öltözködés, rendrakás, kulturált evés, stb/, inkább megcsinálja helyette.
Néhány eset, amit megfigyeltem, ezt támasztja alá.

• Az iskolában az osztályom ablaka a parkolóra nézett. Napi szinten megfigyeltem a következő dolgot.
  Délután 3. osztálytól fölfelé, a szülők nagy része csak feltelefonál a gyereknek, hogy menjen le. Ő nem megy fel.
  Miért nem helyes ez?
  Mert nincs meg az öröm a teremben, hogy megjöttek érte. Mert egyedül pakol be és megy le.A  tanító nénivel nem vált pár szót a szülő. Ez egy kicsit elhagyatottság érzést válthat ki.
• Másik eset, még mindig a parkolóban. Együtt mennek le a gyerek és a szülő, de nagyon tipikus, hogy a szülő beteszi a kocsiba a táskát és beül. A gyerek, még az 1. osztályos is egyedül ül be hátra, miközben a szülő már indítja a motort.
  HOL A BIZTONSÁGÉRZET?
  A gyerek nem érzi azt, hogy anyu/apu csukta be az ajtót, akkor biztosan jól van becsukva. Nem indul el mielőtt elhelyezkedik. Nem érzi, hogy gondoskodnak róla, hogy ő a fontos.
  Tudom, hogy még semmi baj nem volt itt nálunk, és jók a zárak az autókban, de az érzés nincs meg.
• A zebrán: Egy 4 sávos reggeli forgalmú úton lámpa nélkül átmenni," nem semmi". A szülők sok esetben nem fogják a gyerekek kezét. Rosszabb esetben lelépnek a közeledő autó elé is. Milyen példa ez?
  HOL VAN A BIZTONSÁGÉRZET?
• A nyáron történt a strandon hogy egy kicsi - mint kiderült 3 éves - kislány karúszóval a karján nekiszaladt a hideg vizű, mély úszómedencének. A férjem és én éppen akkor mentünk be, szoktattuk magunkat a hideghez. A kislány anyukája több méterrel hátrébb és nem szólt neki, hogy várjon. Én a lépcsőnél elkaptam a kislány karját és mondtam, hogy várjuk meg anyut. De anyu szólt, hogy engedjük nyugodtan rajta van a karúszó. Rendben, ha ő mondja.A kislány nem a lépcsőn ment, hanem egyenesen oldalról becsobbant a vízbe, ahol nagyon meglepődött, hogy ilyen hideg a víz, nagyot sikoltott, és karúszó ide, vagy oda, bizony az ijedségtől beborult a vízbe és sírni kezdett. Ekkor a férjem kapta el.Anyuka csak annyit mondott: "Pedig most végezte el a tanfolyamot".
  HOL VOLT ITT A BIZTONSÁG?
  Sem kézfogás, sem óvatosságra intés, sem felkészítés, sem fokozatosság, sem együttműködés.

Még vannak hasonló történetek az emlékeimben, de nem azokat akarom leírni, hanem ezek következményeit.

  

Az iskolában egy osztályban különböző gyerekek vannak. Értékelési szemszögből nézve példás, jó, változó, rossz.

Vannak akikkel mindig gond van, mert nem tudnak a leckére koncentrálni, állandóan történik velük valami. Beszólnak izegnek, mozognak, billegnek, beszélgetnek, esznek titokban, stb. nagyon találékonyak. Ők általában a változó magatartásúak, pedig amúgy aranyos, értelmes gyerekek.

Ezek a gyerekek nem fogják abbahagyni a ténykedéseiket kérésre. Fontosnak tartják állandóan felszínen lenni, magukra vonni a figyelmet. Miért? Mert hiányérzetük van, bizonytalanok. Ahhoz szoktak, hogy önállóak legyenek, de ők még nem tudják eldönteni, hogy mit hogy tegyenek. Nem jó az a gondolkodás, hogy a maga tapasztalatából tanulja meg. Így örökös stressz, szorongás hatja át őket. Kellenek, kellenének az iránymutatások, a megerősítések. A " hadd szokja", az még korai. Ha idegileg erős, és nyugodt, akkor meg fogja szokni a nehézségeket is, majd, nem rögtön kicsi korban.
Most még egy burokra, segítő kézre, óvó gondoskodásra van szükségük.

Tudom nagyon jól, hogy a mostani fiatal szülőknek nehezebb, mint nekünk volt anno. Több időt kell a munkahelyen tölteniük, többet várnak el tőlük, felgyorsult, felfokozott életük van. Így nem lehet mindent tökéletesen elvégezni, még azok után. Teljesen megértem. De ne a gyerekekkel való törődés lássa a kárát.
Az is igaz, hogy a szülők nagy részére nem jellemző az, amit leírtam, szerencsére. Akkor miért írtam? Mert sajnos, ezek az esetek valósak és sajnos az iskolában a viselkedési problémák nőnek.
Kicsit álljunk meg és gondoljuk át.

Végezetül egy most divatos könyvből idézek.

Meik Wiking: HYGGE

A Dán életérzés, amely boldoggá tesz

"A hygge érzéseiben az a közös, hogy a biztonság érzését idézik fel bennünk, azt az időt, amikor gondoskodtak rólunk, és arra az állapotra emlékeztet, amikor megtapasztalhattuk a teljes biztonságot."