2013. máj. 14.

Vuk-project



3. osztályban elkezdődik a kötelező irodalom olvasása. Van több olyan ifjúsági regény, ami érdekes lehet ennek a korosztálynak. Én Fekete István: Vuk c. kisregényét választottam. Ismertem, tudtam, hogy nagyon kedves történet, közel áll a gyerekekhez és nagyon sok emberi üzenetet hordoz.
Már nagyon régen nem foglalkoztam ilyesmivel, hiszen 1-2. osztályban még nincs kötelező olvasmány. Így nagyon készültem rá. Azt szerettem volna, hogy élmény legyen.
Azt előre kell bocsátanom, hogy mivel ez az első hosszabb terjedelmű kötelező irodalom, ezt nem dolgoztathatjuk fel a gyerekekkel önállóan. Nincs tapasztalatuk.
Ezt közösen, mintát adva kell feldolgozni. Ha kell, részeket felolvasni nekik, hogy megértsék.


Íme a menetrend, ahogy feldolgoztuk:

Előzmények:

  • Az elmúlt tanév végén bejelentettem, hogy ezt fogjuk feldolgozni, olvasgathatják  a nyáron, ha van kedvük.
    Keressenek benne és ceruzával húzzák alá az állatok érdekes neveit.
  • E tanévben Mikulásra mindenki kapott egy A/4 méretű vonalas füzetet, ami majd az olvasó napló lett.
  •  Kolléganőm feladatlapokon és interaktív táblán dolgozta fel, ő mutatta meg a vázlatát, én átírtam olvasónaplóra.
  • Sajnos a regény nincs fejezetekre osztva, ezt is Éva osztotta be. Nekem már így sokkal könnyebb volt.
  • Az olvasónaplót élményszerűre szerettem volna készíttetni. Alább megmutatom, hogy sikerült.
  • Tavasszal, amikor a tananyagban a természet témakörben Fekete István 2 történetéhez értünk, ezek megtanulása után felfüggesztettük a tananyagot, és 13 órában mindennap csak a Vukkal foglalkoztunk. /Erre azért volt mód, mert a Ped. programunkban az ajánlott heti 3 óra olvasás helyett, heti 4 órát tettünk./
  • Egy rajz órán készítettünk egy díszes kezdőlapot.


Feldolgozás naponta:
  • Az 1. órán beragasztottunk egy szöveget Fekete István életéről, és arról beszélgettünk.
  • Minden délután elolvastak egy részt. Aki napköziben, volt az ott, aki hazament az otthon.
  • Másnap olvasás órán közösen felelevenítettük.
  • Majd kiosztottam a naplót, amibe már belekészítettem a feladatokat. Kis zsebeket ragasztottam be, abba tettem a kérdéseket, feladatokat. Időnként meglepetésnek 1-1 kis képet.
  • A gyerekek azután önállóan dolgoztak.
    Voltak kérdések, kitöltős feladatok, rajzos feladatok.
  • Óra végén beszedtem, ellenőriztem, röviden értékeltem, és beletettem a másnapi feladatokat.
  • Másnap ugyanezt tettük.

A program zárása:
  • Az utolsó rész után összefoglaltunk.
  • Vuk- szótárt készítettünk, és szereplő listát
  • Olvastunk egy ismeretközlő

    szöveget a közönséges rókáról.
  • Feleltünk hangos olvasásból a regény részeiből.
  • Majd beragasztottunk egy kis képet két cuki kisrókáról. / Lásd lejjebb/
  • Egy osztályzatot fogok rá adni, és rövid írásbeli értékelést.
  • Utolsó napokban majd megnézzük a rajzfilmet.



Néhány oldal a naplóból:


A kezdő lap

                                                         
A bal oldalra mindig ragasztottunk, a jobb oldalra írtunk és rajzoltunk.
Azért így, hogy az írás alatt sima legyen a papír.

                                    

Nagyon szép munkák születtek.
A gyerekek élvezték ezt a feldolgozásmódot.
Imádták megkapni az új kis " csomagokat".



nagy érdeklődésre való tekintettel elkészítettem egy részletes, pontos, képekkel, feladatlapokkal, egyéb ötletekkel ellátott regényfeldolgozási segédanyagot tanítók számára.

Részletek és megrendelés





Legújabb anyag:

Segédanyag szülők részére, nyári szünetre feladott kisregény otthoni feldolgozásához.

A részletek és megrendelés Itt olvasható


Új

A legújabb átdolgozás pedig már 2023-ban készült. Ez egy mutatósabb, gyerekek által valószínűleg jobban kedvelt változat, egy képes, színezős munkafüzet.
Itt a tanítóknak kevesebb dolga van. Csak ki kell nyomtatni a lapokat és mappában összegyűjteni.
Erről részletek itt található



65 megjegyzés:

  1. Nálunk nincs kötelező olvasmány jó pár éve, régen mi is ezt dolgoztuk fel, többek között. Nagyon jól néz ki az olvasónapló. Ügyesek a gyerekek. :))

    VálaszTörlés
  2. Az egész nagyon tetszik! Különösen az ragadta meg a figyelmem, hogy figyeltél arra, hogy az írás a papír sima oldalára essen, de legyen alatta ráncos a papír a ragasztótól. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a dícsérő szavakat. Azt gondolom, ha benne van szív és lélek, akkor biztosan jó lesz a végeredmény.

    VálaszTörlés
  4. Igen, a szív és a lélek a fontos! Nálad pedig nagyon helyén van mindkettő! Véletlenül "keveredtem" hozzád, és végtelenül boldog vagyok hogy rád találtam. Hogy miért? Nyugdíjas tanító vagyok, és még mindig hiányzik az iskola, a tanítás, a gyerekek, a tantestület.... Csak olvasom, és olvasom az írásaidat, nézem a gyerekek füzeteit, és emelem a kalapom előtted! Ez igen! Ez munka! Ilyen tanítókra lenne szükség, ilyem munkamorálra, ilyen hozzáállásra! Nem kell bemenni órát látogatni ahhoz, hogy tudjuk hogyan dolgozik egy pedagógus, csak a gyerek füzetét kell elkérni. Látom magam előtt az óráidat, elképzelem a tanítványaidat.... Boldog lehet az a szülő akinek a gyermeke hozzád járhat! Remélem, ezt ők is tudják és értékelik!
    Öröm olvasni a bejegyzéseidet. Sok-sok tanítónak kellene ezt tenni és okulni belőle.
    A munkádhoz, az elhívatottságod sikeres folytatásához kívánok neked nagyon sok erőt a pedagógusnap alkalmából és továbbra is ilyen lelkesedést! Gratulálok, te egy igazi TANÍTÓ vagy!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Margó!
    Fantasztikus szavakat írtál. Nagyon-nagyon jól esett. Te is jó pedagógus lehettél,ha ilyen gazdagon tudsz dícsérni.
    Köszönöm!
    Örülök, hogy tetszik, amit csinálok. Ha valaki kis hasznát veszi, akkor nem hiába.
    Én is minden jót kívánok neked.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Erika!
    Fantasztikusan jók lettek az olvasónaplók! Gratulálok neked és a gyerekeknek is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mónika, köszönöm!
      Nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani velük, amit kigondoltam.

      Törlés

    2. Csak így tovább! 👍

      Törlés
  7. Kedves Erika! Mi most készülünk feldolgozni. Valamilyen formában van lehetőség megtekinteni az általad követett feladatsort? Köszönettel: Dombai Kata

    VálaszTörlés
  8. Kedves Erika!
    Nagy öröm és segítség volt számomra, amikor rátaláltam az oldaladra. Sok segítséget és ötletet tudtam Tőled ellesni, köszönet érte! A munkámat tudom így színesebbé tenni a gyerekek számára.
    Most egy kérdéssel fordulnék Hozzád: mi alapján osztottátok fejezetekre a Vukot? Nekem ez okoz némi fejtörést, szeretném a segítségedet kérni! Köszönettel, további jó munkát kívánok!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Éva!
    Örülök, hogy tudtad hasznosítani az ötleteimet.
    A fejezeteket teljesen szubjektíven, a regényt olvasva osztottuk el. Nagyrészt a kolléganőmmel. Egyik szempont az volt, hogy tartalmilag mikor kezdődik egy másik esemény. A másik, hogy ne legyen túl hosszú egy rész, 1 órán fel tudjuk dolgozni, végül az is, hogy túl se daraboljuk, mert akkor nem lesz elég az órakeret.
    Ha megírod az email címed, elküldöm a címlistát.
    Üdvözlettel: Erika.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika!
      Nagyon-nagyon köszönöm a válaszodat! :-)
      Az email címem: g.vargaeva@citromail.hu
      Minden jót kívánok, és mégegyszer köszönöm a segítséget!




      Törlés
  10. Kedves Erika!
    Mi is most készülünk feldolgozni a Vukot. Nagy segítséget jelentene nekünk is a feladatsorod. Ha nem túl nagy kérés, elküldnéd nekem is.
    Köszönöm, Judit :)

    VálaszTörlés
  11. Kedves Erika!

    Mint újrakezdő pedagógus és egybe anya, most jutottam el oda gyermekkem és osztályommal is, hogy feldolgozzuk a Vukkot. Örömmel olvastam amit te írtál és nagyon boldog voltam, hogy végre valami kreatív megoldás a sok sablon mellett.
    Tudnál nekem abban segteni, hogy ti milyen kérdéseket adtatok a gyerekeknek és milyen részekre osztottátok a könyvet?
    Bármilyen megoldást nagyon köszönök!
    email címem: atogacs@gmail.com
    Segítséged előre is köszönöm.

    További szép nyarat kívánok: Ágota

    VálaszTörlés
  12. Kedves Erika!

    A napokban találtam rá az oldaladra, melyet azóta is érdeklődve látogatok.
    Nálunk is most vált aktuálissá a Vuk. A mi iskolánkban 4. osztályban jönnek be a kötelező olvasmányok. Mivel logopédiai osztályról van szó, sok gondunk van az olvasással, szövegértéssel, ezért szeretném minél élvezetesebben feldolgozni a gyerekekkel. Nagyon tetszett az általad alkalmazott módszer. Azt hiszem, az én gyerekeimnek is tetszene, ezért szeretnék némi segítséget kérni Tőled. Ha lehetséges, szeretném elkérni a felosztást, illetve információt szeretnék kérni a feladatokkal kapcsolatban.
    Az e-mail címem: adryenna85@gmail.com

    Segítséged előre is nagyon köszönöm!
    További szép hétvégét: Kovács Adrienn

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Erika!

    Gyógypedagógusok vagyunk. Nagyon jól dolgoztad fel a gyerekekkel a Vukot. Én is szeretném elkérni Tőled az "olvasónaplódat", melyet Te állítottál össze! Köszönjük a segítségedet! Fekete István Ált. Iskola

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. E-mail címünk: fekete.istvan.alt.iskola@gmail.com
      Nagyon szépen köszönjük a segítségedet! Kati

      Törlés
  16. Kedves Erika! A Vuk c.regény feldolgozásához én is kérhetnék segítséget? Elküldenéd e-mailben Tőled az "olvasónaplódat" ? Nagyon megköszönném! Nagyon nagy segítség lenne! Előre is Köszönöm : Both Veronika veronika0506@freemail.hu

    VálaszTörlés
  17. Bocsánat....elkérhetném Tőled e-mailben ? Both Veronika

    VálaszTörlés
  18. Kedves Erika!Én is nagyon szeretném, megtennéd, hogy átküldöd? ELŐRE IS HÁLÁS KÖSZÖNET!mese.73@hotmail.com
    További jó munkát kívánok!Tóth Emese

    VálaszTörlés
  19. Kedves Erika!Én is nagyon szeretném, megtennéd, hogy átküldöd? ELŐRE IS HÁLÁS KÖSZÖNET!mese.73@hotmail.com
    További jó munkát kívánok!Tóth Emese

    VálaszTörlés
  20. Kedves Erika! Szeretném elkérni a Vuk feldolgozást. Légy szíves küldd át nekem is! Köszönöm szépen előre is! Fülöpné Szabó Beáta fulopneszabob@freemail.hu

    VálaszTörlés
  21. Kedves Erika!
    Én is szeretném elkérni, amennyiben lehetséges.Nagyon szépen köszönöm előre is!
    smidmaria@citrommail.hu

    VálaszTörlés
  22. Kedves Erika!
    Most jutottunk el a harmadik osztályba,hogy nőnek a gyerekeke... Emma lányom imád olvasni, kedvenc tantárgya a környezetismeret. :) Ezért külön örült neki, hogy idén nyáron a Vuk lesz a kötelező olvasmány. (tavaly közösen olvasták a Mazsolát.) Szeretném kérni, hogy ha lehetsége küldd el e-mail címemre a Vuk feldolgozást/olvasónaplót, Emmával nyáron szívesen csinálnánk végig otthon. :) címem: mariann.baraga@gmail.com Előre is nagyon köszönöm! További szép napot és kellemes nyarat! :)
    Üdvözlettel: Németh-Baraga Mariann

    VálaszTörlés
  23. Kedves Erika!
    Szeretném én is elkérni ezt a szuper feldolgozást.
    Köszönettel
    K György
    takebayashi.gyuri@gmail.com

    VálaszTörlés
  24. Kedves Erika! Elkérhetném én is az olvasónaplódat?! Kislányommal a nyáron a Vukot szeretnénk elolvasni és fantasztikusan jó ötletnek tartom ezt a szemléletmódot,ahogy feldolgoztátok. Előre is hálás köszönet! Címem:deutschbogi@gmail.com.

    VálaszTörlés
  25. Kedves Erika! Elkérhetném én is az olvasónaplódat?! Kislányommal a nyáron a Vukot szeretnénk elolvasni és fantasztikusan jó ötletnek tartom ezt a szemléletmódot,ahogy feldolgoztátok. Előre is hálás köszönet! Címem:deutschbogi@gmail.com.

    VálaszTörlés
  26. Kedves Erika! Nagyon tetszik nekem is amit leírtál a Vuk feldolgozásáról, ha megengeded már viszem is! Szépen kérlek, nekem is küldd el az olvasónaplódat, mert ezt a szemléletet szeretném én is megtanulni és alkalmazni. Ilyen mentalitású kollégától öröm tanulni! Előre is köszönöm szépen! Grácia telfel.gracia@gmail.com

    VálaszTörlés
  27. Kedves Erika!Mi is most kezdtük el olvasni a Vukot.Nagyon szépen megköszönném ha elküldené az olvasónaplót.Nem kérték de hátha így élvezetesebb lesz
    a fiamnak.Köszönöm.Pataki Beáta. email:pataki.beata@freemail.hu

    VálaszTörlés
  28. Kedves Erika, nekem is elküldené a fejezetfelosztásokat. Kisfiamnak segítenék. Nagyon szeret olvasni. Így könnyebb lenne. Harmadikos lesz. Már többször elolvastam neki a Vukot. Most maga olvassa. Vekerdy nyomán én minden kötelezőt igyekszek előre elolvasni, hogy megszeresse, ne csak a kötelezt lássa benne. Kincskereső kisködmönt, Pál utcai fiúkat, Lassiet többször is, Tündér Lalát is ilvastam már neki. Kicsit izgultam,h mi lesz mikor önállóan kell, de élvezettel olvassa. Már tudja, mi mit jelent, tudja a történetet is és várja, h odaérjen egy-egy részhez, s aznap több oldalt elolvas, mint először gondoltuk, h kiszabaduljon Iny például. Régebben láttam Vuk olvasónaplót, de most azt mondták a könyvesboltba, h nem árusítkatják. A tankönyvkiadó oldalán meg nwm rakódik kosárba. Köszönöm a segítséget. Email címem: iphigenia.aulis@gmail.com

    VálaszTörlés
  29. Kedves Erika, nekem is elküldené a fejezetfelosztásokat. Kisfiamnak segítenék. Nagyon szeret olvasni. Így könnyebb lenne. Harmadikos lesz. Már többször elolvastam neki a Vukot. Most maga olvassa. Vekerdy nyomán én minden kötelezőt igyekszek előre elolvasni, hogy megszeresse, ne csak a kötelezt lássa benne. Kincskereső kisködmönt, Pál utcai fiúkat, Lassiet többször is, Tündér Lalát is ilvastam már neki. Kicsit izgultam,h mi lesz mikor önállóan kell, de élvezettel olvassa. Már tudja, mi mit jelent, tudja a történetet is és várja, h odaérjen egy-egy részhez, s aznap több oldalt elolvas, mint először gondoltuk, h kiszabaduljon Iny például. Régebben láttam Vuk olvasónaplót, de most azt mondták a könyvesboltba, h nem árusítkatják. A tankönyvkiadó oldalán meg nwm rakódik kosárba. Köszönöm a segítséget. Email címem: iphigenia.aulis@gmail.com

    VálaszTörlés
  30. Kedves Tanár néni!
    Fiam 3.osztályos lesz. Most nyári szünetben kötelező nyári olvasmányunk a Vuk !
    Nagy segítség lenne ha elküldené nekem a Vuk olvasónaplóját!
    Egy szülő kéri a segítséget !
    nagyon köszönöm: Tisztelettel : Puskás Melinda
    puskasmelinda33@gmail.com

    VálaszTörlés
  31. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika !
      Elküldené nekem az e-mail címét amire írhatok Önnek !
      Nagyon köszönöm :Melinda
      puskasmelinda33@gmail.com

      Törlés
    2. Kedves Levélírók!
      Nagy örömömre szolgál a nagy érdeklődés. Ezért részletesen, komplex módon elkészítettem a feldolgozást, amibe sok időt fordítottam, ezért egy jelképes összeget kérek érte, 1000 Ft-ot. A megrendelés részleteiről a fenti linken lehet pontosan tájékozódni. Megértésüket köszönöm.

      Törlés
  32. Kedves Erika! Elkérhetném én is az olvasónaplódat?! Kislányommal a nyáron a Vukot szeretnénk elolvasni és fantasztikusan jó ötletnek tartom ezt a szemléletmódot,ahogy feldolgoztátok. Előre is hálás köszönet!Tisztelettel>Darvas Irma
    darvasirma@yahoo.com

    VálaszTörlés
  33. Kedves Erika!
    Úgy telik az idő a blogodon, hogy csak na. Teljesen belefeledkeztem. :)
    Jövőre mi is kezdjük a Vukot. Ha lennél olyan kedves, és átküldenéd az olvasónaplódat, nagyon-nagyon hálás lennék. (Meg már vagyok is. :) )
    nikoa84@gmail.com
    A profilodon megtaláltam az e-mail fülecskét, de sajnos nem tölti be, nem vagyok valami ügyes.
    Köszönöm előre is a segítséged.
    További szép nyarat, sok napsütést kívánok Miskolcról. :)
    Üdvözlettel:
    Molnár Anikó
    tanító

    VálaszTörlés
  34. Üdvözlöm Erika.Az én gyerekeimnek is a Vuk a kötelező olsmány.Szerencsére csak rajzolni kell róla.Ebben kérném a segítsègét. E-Mail címem:kissnikoletta@citromail.hu. Előre is köszönöm:Kiss Nikoletta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nikolett!
      Mi is sokat rajzoltunk róla. Ahhoz is el kell olvasni.
      Minden rész után- nagyobb tartalmi egység- után rajzolja le az ott olvasottak tartalmát megjelenítő témarajzot, vagy a szereplőket, helyszíneket és adjon neki címet.Lásd a naplók képeit a blogon.

      Törlés
    2. Kedves Erika
      Szeretném ha e-mailben átküldene egy kis vázlatot vagy hasonlót a Vukról hogy gyermekemmel elkészítésük
      Előre is köszönöm
      fruzsi84@citromail.hu

      Törlés
  35. Kedves Erika!

    Nagyszerű ez a blog! Kislányom most kezdi a 4. osztályt. Már sok mindent tudtam használni. Nagyon hálás vagyok Neked! Ezúton is köszönöm, hogy veszed a fáradságot, és értékes dolgokkal segíted a gyermekek előrehaladását szívükön viselő pedagógusok és szülők munkáját!
    Kislányom most olvassa a Vukot. Pár oldal van még vissza. Egy prezentációt szeretnénk készíteni, ehhez kérlek, küldd el az olvasónaplót, amit a gyerekkel készítettetek és a fejezetekre tagolást. Az sokat segítené munkánkat.
    Nagyon szépen köszönöm előre is! :)
    molnar0430@gmail.com

    VálaszTörlés
  36. Szia nagy jok a vázlatok ha megkérlek átküldenéd emaiban a többit is. Üdv Márta

    VálaszTörlés
  37. Tisztelt Tanító néni!
    Nagyon logikusan felépített Fekete István Vuk c. kisregényének a feldolgozása,szemléletes és azt gondolom,hogy az értelmezésen,tartalmon túl alapot szolgáltat ahhoz,hogy rendszerezzük gondolatainkat!Az elemzés,a tagolás az összefüggésekre való rávezetés ben nagy segítséget jelentenek az Ön által adott szempontok!
    Megalapozója a későbbi művek feldolgozásában is !
    Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz,hogy sziveskedjen átküldeni számomra !Köszönettel és tisztelettel: Emese

    VálaszTörlés
  38. Kedves Erika,
    szeretném én is elkérni a Vuk feldolgozását.
    Köszönöm. Ingrid
    ingrid.nemet@gmail.com

    VálaszTörlés
  39. Kedves Tanárnő!
    Kérem, küldje el nekünk is az olvasmány naplóját. Nagy segítség lenne kisfiamnak a Vuk feldolgozásához.
    Segítséget előre is köszönöm.
    Butiné Nagy Szilvia
    buti.nagy.szilvia@gmail.com

    VálaszTörlés
  40. Kedves Erika!
    Először is gratulálni szeretnék a sok kreativ dologhoz mely ezen az oldalon található!Nagy segítség lenne számunkra is a Vuk olvasónapló feldolgozása.Kérem küldje el nekünk is. Segítségét nagyon megköszönném!
    erikavachter@yahoo.com

    VálaszTörlés
  41. Kedves Erika!
    Gratulálok a munkádhoz, nagyon sok hasznos ötletet találtam az oldaladon! Mi most kezdjük a Vuk feldolgozását és szeretném kérni a feladatsort, ha lehetséges.
    Üdvözlettel és köszönettel
    almandi@t-online.hu

    VálaszTörlés
  42. Kedves Erika! Nagyon tetszik az olvasónapló. Elkérhetném én is a Vuk feldolgozását? Köszönöm szépen. Éva
    szevi74@freemail.hu

    VálaszTörlés
  43. Kedves Erika! Tanulásban akadályozott negyedikes osztályommal szeretném a regényt feldolgozni. Bár nekünk nagyobb falat,mint másoknak, a Te naplód alapján talán sikerülhet. Szeretném elkérni a teljes munkát Tőled,ha lehet. Üdvözlettel: Judit
    sleber.judit@gmail.com

    VálaszTörlés
  44. Kedves Erika, gyerekkorom kedvenc kis hőse Vuk, a kis rókakölyök. Szeretném az osztályommal is feldolgozni. Nagyon tetszik az olvasónaplód. Átküldenéd nekem is?
    Üdvözlettel: Edina
    halasz.edina@yahoo.com

    VálaszTörlés
  45. Kedves Erika!

    Nagyon tetszik, ahogyan a Vuk olvasónaplóját elkészítették! Szeretném, ha lehetőség van rá, nekem is eklküldené. Nagy segítség lenne...

    g.helguci@gmail.com

    Köszönettel, és további jó munkát kívánva: Helga

    VálaszTörlés
  46. Kedves Erika!
    Nagyon tetszik, ahogyan a Vuk olvasónaplóját elkészítették! Osztályommal szeretném feldolgozni, de kis fejtörést okoz a fejezetekre bontás.
    Ha lehetséges átküldené nekem?
    Köszönettel: Dia
    kvdia0905@gmail.com

    VálaszTörlés
  47. Kedves Olvasók!
    nagyon köszönöm a sok dicséretet, örülök, hogy ilyen sok mindenkinek tetszik. Sajnos már nem tudom követni, hogy kinek küldtem el. Akinek nem, kérem, hogy írjon már az oldalsávban közreadott e-mail címemre, válaszként könnyebb lesz küldeni. Köszönöm: Erika.

    VálaszTörlés
  48. Kedves Erika!
    Gratulálok az igényes munkához! A tömörsége tetszik igazán. Ha kérhetem, elküldenéd az anyagot. Köszönöm: Anita
    bertok.anita@freemail.hu

    VálaszTörlés
  49. Kedves Erika! Elolvasva a projekt leírását, nagyon megtetszett ez a feldolgozása a meseregénynek. Nagyon szépen megkérlek küldd el nekem is a fejezetfelosztást, valamint a feladatsorokat. Nagyon örülnék neki! email: sorbancsilla@gmail.com

    VálaszTörlés
  50. Elküldenéd nekünk nagyon örülnénk mari 0219@citromail.hu vàrom köszi

    VálaszTörlés
  51. Elküldenéd nekünk nagyon örülnénk mari 0219@citromail.hu vàrom köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Levélíró!
      Szívesen elküldöm. Az oldal alján található "részletek"re kattintva olvasható a megrendelés módja.
      Üdvözlettel.

      Törlés
  52. Kedves Erika!
    El küldené nekünk is ?

    VálaszTörlés
  53. Kedves Erika!
    Én is elkérhetném az olvasónaplót? Október elején kezdenénk a negyedikeseimmel.Köszönettel:Andi
    andianyu3@gmail.com

    VálaszTörlés
  54. Kedves Erika!

    Szeretném én is elkérni. Nagyon köszönöm!
    Ildikó
    pekne.ildipp@gmail.com

    VálaszTörlés

Örömmel fogadom a véleményedet!