Szabados nevelés

A Nők Lapja hűséges olvasója vagyok kb 40 éve. / Nem a reklám helye/, de az egyik legszínvonalasabb és legkorrektebb lapnak tartom.

Vekerdi Tamás cikkeit ki nem hagynám, már csak a szakmai kíváncsiságból sem.

Sok jó tanácsot, ad szülőknek, kollégáknak egyaránt.

Több cikket jó lenne vitára, közszemlére bocsátani.

De a 2015. november 18.-i számban megjelentet nagyon aktuálisnak tartom.

Ezért mindenestül kiteszem, és a magam véleményét hozzáteszem.

Szívesen olvasom mások véleményét is.

Képre kattintva ki lehet nagyítani,

talán úgy jobban olvasható.

A pszichológus minden szava igaz.

Az évek során hozzám kerülő gyerekek között mindig akadnak ilyen problémákkal küzdők.

Súlyos és kevésbé súlyos esetek,

Az érdekes az, hogy a súlyosabbakat pszichológushoz hordják. A szülő ugyanis nem tudja, hogy ő a hiba forrása.

Sajnálom ezeket a gyerekeket, mert az egész életük egy jajkiáltás.

Ameddig lehet segítem őket, de sajnos az én és a többi gyerek munkáját  nagyon hátráltatják.

Tapasztalataim:

• Miért gondolkodik így néhány szülő?
  Egy részük divatból -mondván  ez az új trend. Van aki túlzott elfoglaltsága miatt nem ér rá ilyenekkel foglalkozni. Mások azt hiszik, hogy a gyerekek ösztönösen tudják majd, hogy mit kell tenniük. De van aki pusztán lustaságból.
• A gyerek nem tud figyelni az iskolában a saját munkájára, mert állandóan a csak magára való figyelem tereléssel foglalkozik. Kialakult benne az az állandó bizonytalanság érzés, amivel nem tud előre haladni, és ami miatt folyamatos kontrollt igényel.
• Mi tanítók az iskolában már meghatározzuk, hogy mik a szabályok, feladatok, de ha ennek megértése nem alakult ki, nem tudják teljesíteni.
• Nagyon visszaveti a gyerek fejlődését ez a szituáció akkor is, ha nagyon jók a képességei.

Véleményem:

• Az útjelzőket, az ösvényeket ki kell jelölni a szülőknek pici baba kortól.
  Csak képzeljük el, el tudnánk-e menni A-tól B-be idegenben minden segítség nélkül?
• Legfontosabb a következetesség. Vagyis mindig!
  Nem azt mondom, hogy a gyerek minden mozzanatát mi irányítsuk, és határozzuk meg. Ez ugyanannyi görcsöt, gátlást, szorongást okozna.
• Otthon lenni kellene  olyan állandó tevékenységeknek, amire megtanítjuk őket, aztán már egyedül kell elvégezniük.
• Ne várjuk el a gyerekektől, hogy magától jöjjön rá, hogy hogy kell pl. rendet csinálni, hanem bontsuk le. Tedd a ceruzáidat a tolltartóba, a könyveket a polcra, a táskát a sarokba, és rakd be a széked! Később már elég az, hogy csinálj rendet.
• A mindennapi életben lenni kell rendszernek és rendnek, otthon is nemcsak az iskolában, amihez tartja magát és nem " úszik el"
  
  
  .
• A gyerekeket meg kell előbb tanítani, megmutatni, elmagyarázni a hogyanokra. Aztán pedig elvárni tőlük.
• Ha jól csinálják, megdicsérni, ha rosszul, akkor újravenni.

Talán nem olyan nehéz ez. Ha a gyermekünkről van szó, ettől sokkal több és nagyobb áldozatot is megteszünk más területeken.

Kép: Jacqueline Broc