2016. március 6., vasárnap

Szabados nevelés


A Nők Lapja hűséges olvasója vagyok kb 40 éve. / Nem a reklám helye/, de az egyik legszínvonalasabb és legkorrektebb lapnak tartom.
Vekerdi Tamás cikkeit ki nem hagynám, már csak a szakmai kíváncsiságból sem.
Sok jó tanácsot, ad szülőknek, kollégáknak egyaránt.

Több cikket jó lenne vitára, közszemlére bocsátani.
De a 2015. november 18.-i számban megjelentet nagyon aktuálisnak tartom.
Ezért mindenestül kiteszem, és a magam véleményét hozzáteszem.
Szívesen olvasom mások véleményét is.


Képre kattintva ki lehet nagyítani,
talán úgy jobban olvasható.


A pszichológus minden szava igaz.
Az évek során hozzám kerülő gyerekek között mindig akadnak ilyen problémákkal küzdők.
Súlyos és kevésbé súlyos esetek,
Az érdekes az, hogy a súlyosabbakat pszichológushoz hordják. A szülő ugyanis nem tudja, hogy ő a hiba forrása.
Sajnálom ezeket a gyerekeket, mert az egész életük egy jajkiáltás.
Ameddig lehet segítem őket, de sajnos az én és a többi gyerek munkáját  nagyon hátráltatják.

Tapasztalataim:
  • Miért gondolkodik így néhány szülő?
    Egy részük divatból -mondván  ez az új trend. Van aki túlzott elfoglaltsága miatt nem ér rá ilyenekkel foglalkozni. Mások azt hiszik, hogy a gyerekek ösztönösen tudják majd, hogy mit kell tenniük. De van aki pusztán lustaságból.
  • A gyerek nem tud figyelni az iskolában a saját munkájára, mert állandóan a csak magára való figyelem tereléssel foglalkozik. Kialakult benne az az állandó bizonytalanság érzés, amivel nem tud előre haladni, és ami miatt folyamatos kontrollt igényel.
  • Mi tanítók az iskolában már meghatározzuk, hogy mik a szabályok, feladatok, de ha ennek megértése nem alakult ki, nem tudják teljesíteni.
  • Nagyon visszaveti a gyerek fejlődését ez a szituáció akkor is, ha nagyon jók a képességei.
Véleményem:
  • Az útjelzőket, az ösvényeket ki kell jelölni a szülőknek pici baba kortól.
    Csak képzeljük el, el tudnánk-e menni A-tól B-be idegenben minden segítség nélkül?
  • Legfontosabb a következetesség. Vagyis mindig!
    Nem azt mondom, hogy a gyerek minden mozzanatát mi irányítsuk, és határozzuk meg. Ez ugyanannyi görcsöt, gátlást, szorongást okozna.
  • Otthon lenni kellene  olyan állandó tevékenységeknek, amire megtanítjuk őket, aztán már egyedül kell elvégezniük.
  • Ne várjuk el a gyerekektől, hogy magától jöjjön rá, hogy hogy kell pl. rendet csinálni, hanem bontsuk le. Tedd a ceruzáidat a tolltartóba, a könyveket a polcra, a táskát a sarokba, és rakd be a széked! Később már elég az, hogy csinálj rendet.
  • A mindennapi életben lenni kell rendszernek és rendnek, otthon is nemcsak az iskolában, amihez tartja magát és nem " úszik el"

    .
  • A gyerekeket meg kell előbb tanítani, megmutatni, elmagyarázni a hogyanokra. Aztán pedig elvárni tőlük.
  • Ha jól csinálják, megdicsérni, ha rosszul, akkor újravenni.
Talán nem olyan nehéz ez. Ha a gyermekünkről van szó, ettől sokkal több és nagyobb áldozatot is megteszünk más területeken.


Kép: Jacqueline Broc

2 megjegyzés:

  1. Kedves Erika, teljességgel igaz. Év elején az egyik "anyukám" elmondta nekem, hogy a családban megegyeztek abban, nem nevelik a gyereket, csak szeretik... A jelek szerint én állítom elé az első korlátokat. :)

    VálaszTörlés

Örömmel fogadom a véleményedet!