2016. jan. 19.

A tanulás tanulása

1.- 2.- 3. osztályokban ez a téma még nem jelentkezik a szó szoros értelmében.
Tanulnak ugyan a gyerekek olvasni, írni, számolni, de ez inkább gyakorlása az iskolában tanultaknak.
Nem a nekiülés és tanulás, magolás kategória.



4. osztályban jelentkezik a tanulás valódi értelmében először, mégpedig a környezetismeret tantárgy keretében.
Itt már hosszabb szövegnek kell a lényegét megjegyezni. A felmérőkben is van olyan feladat, hogy írj róla összefüggően.
Ez bizony ennek a korosztálynak még gondot jelent.

Problémák:
  • Nem is tudják, hogy ezt hogy kell megtanulni. Elolvassák és azt hiszik, hogy tudják. De a szakszöveg ettől nem jön elő.
  • Megpróbálják kívülről tanulni, mint a verset, de ha nem jut eszükbe 1 szó, dől az egész. Így nem fog összeállni a lényeg.
  • Tartalmat próbálnak mondani, de ez nem eseményről szól, hanem tárgyi elemekről, ismeretekről, ezért nem tudják folyamatosan mondani, nem emlékeznek mindenre.
    Ekkora anyagnak nem látják át a lényegét tartalommal, csak a legjobbak.

Leírom, hogy szoktuk mi, a földrajzi ismereteken keresztül.
  • Az órát próbálom szemléletesen, térkép segítségével, feladatokkal végig vezetni, ahogy azt más órákon is szoktuk.
  • Mindig részenként beszéljük meg az anyagot. A részek levezetése után el is olvassuk a könyv szövegét és aláhúzzuk benne a lényeget. Az eredeti szövegben még elvesznek a gyerekek.


  • Majd erről a részről közösen rövid vázlatot írunk a füzetbe.
  • Így megyünk végig minden részen, amit én előzőleg beosztottam.
  • Ha kész a vázlat, megmutatom a gyerekeknek és ki is próbáljuk, hogy hogy kell ebből tanulni.


Tanulás:
  • Először megtanuljuk a szavakat, sorrendben.
  • A vázlatpontok rövidek, azt felsorolni nem elég. Ezért mindegyiket mondatba foglaljuk. Majd összekötjük, hogy folyamatos legyen.
  • Elmondjuk a részcímet, majd a vázlat szavaival a mondatokat.
  • Azt mindig megmutatjuk a térképen.
  • Ezután hozzátanuljuk a többi részt.

Kezdetben bukdácsolva ment, de most már nagyon szépen felelnek belőle. Sőt felelni akarnak.
Minden "régebbi motoros" pedagógus azt mondja, hogy ez már régi módszer. Igen, mi tudjuk, de a szülők mégis sokszor kérdezik, hogyan tanulják.
Főleg nekik szántam ezt a cikket.


Sikeres tanulást!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól leírtad Erika! Ez a lényeg, hogy próbáljuk megtanítani tanulni a gyerekeket. Mivel nálunk van interaktív tábla, én sok mindent azon is szoktam szemléltetni. Minden tananyaghoz készítek PPT-t, és néha WordWall-t is. A kulcs kifejezések sokszori ismétlése segíti a gyerekeket a tanulásban. Napköziben részekre osztjuk a tananyagot és sokszor elmondatom mindig más más tanulóval. Aki otthon tanul azoknak is ajánlom a részekre osztást, mert úgy könnyebb megjegyezni és mindenképpen hangosan olvassák a szöveget és hangosan mondják a tartalmat. Mert probléma az is, hogy feleléskor megijednek a saját hangjuktól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ezekben teljesen igazad van. Köszi, hogy kiegészítetted a cikkemet.

      Törlés

Örömmel fogadom a véleményedet!