2011. március 27., vasárnap

A szülő és a tanító kapcsolata

Nekem mindig is szerencsém volt.
Kezdetektől jó viszonyban voltam, vagyok a szülőkkel, jól együtt tudtunk működni. 
Amikor a kisgyerek jól tanul, jól viselkedik, nincs vele gond, könnyű jó viszonyban lenni a szülővel. Hiszen csak a jót mondjuk egymásnak.
De ha a gyermekkel gondok vannak, akkor a helyzet már kényesebb. Mindkét fél a saját gondolkodását tartja a helyesnek, és titokban úgy gondolja, hogy a gyerekkel kevesebb baj lenne, ha a másik jobban tenné a dolgát.
Előfordulnak nevelési hibák, tévedések mind a két fél részéről. Ez nagyon hamar visszatükröződik a gyereken. Problémák jelentkeznek a tanulásban, vagy viselkedésben, vagy a közösségi életében.
Ilyenkor  az egyik félnek kezdeményezni kell a beszélgetést. Le kell ülni, és őszintén elmondani, hogy ki mit gondol, mi a sérelmes a számára. Ez után megbeszélni, hogy milyen megoldás lenne a leghatékonyabb a gyerek érdekében, hogy a panaszok megszűnjenek. Nagyon fontos mindkét részről az őszinteség. Ha elhallgatjuk a hibákat nem lehet javítani.
Az én véleményem az - és ezt el is szoktam mondani a szülőknek -, hogy egy oldalon állok velük és nem szemben.
Ugyanis az én érdekem ugyanaz, mint az övék. Pontosabban nekem is az a jó, hogyha az ő gyereke jól tanul és jól érzi magát az iskolában. Szakmailag és emberileg is ez jelent nekem sikert. Tehát miért törekednék arra, hogy rosszat tegyek bárkivel is. 
A legtöbb tanító szerencsére így gondolkodik. Vannak persze kivételek, mint mindenben.
Ha nem tud együttműködni a két fél, szerencsésebb másik iskolát, vagy tanítót keresni. Mindig, a gyerek korrekt érdekeinek kell az elsődlegesnek lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örömmel fogadom a véleményedet!