2010. okt. 17.

Különóra

Ez az egyik legtöbbet vitatott téma. Nem is lehet egyértelműen pálcát törni fölötte. Függ a gyermek képességeitől, érdeklődésétől, a szülők elvárásától, terveitől, az alap iskola tanítási színvonalától stb.
Felső tagozatban és a magasabb iskolákban már nem vita téma. De az óvodában és az 1-2. évfolyamon igen. Erről írom meg a véleményemet és tapasztalataimat.
A pedagógia két legfontosabb alapelve a " fokozatosság elve" és az " életkori sajátosságok figyelembe vételének elve". Úgy érzem, hogy mostanában mintha feledésbe merültek volna ezek. Már a  kiscsoportos ovisoktól a kis iskolásokig zene órákra, mese órákra, kreatív foglalkozásokra, nyelv órákra,  fejlesztő foglalkozásokra, iskola előkészítőre, sportra járnak. De minek?!
Az óvodás kori különórák nagy része a pénzről szól. Jó reklámmal elhitetik, hogy milyen sikeres és boldog lesz az a kisgyermek, aki oda jár.
Pedig egy kisgyermeknek még nem erre van szüksége. Hanem arra, hogy a család boldog nyugalmában egyenletesen, kiegyensúlyozottan éljen és fejlődjön. Másrészt a családban mindazt a fejlesztést megkaphatja, amit a szervezett foglalkozásokon, csak sokkal nyugodtabb, oldottabb körülmények között. Ugyanis az a mese, dal, amit anyutól vagy aputól hall az otthon meghitt nyugalmában százszor többet ér, mint egy idegentől, idegen környezetben. A mozgás is a családdal a jobb. Együtt biciklizni, futni. focizni stb. Az úszás kivétel, mert azt tényleg meg kell tanulni.
A kreativitásra is rengeteg alkalom kínálkozik otthon. Konyha, kertészkedés, barkácsolás, egyéb kézimunka.
Egy ovis általában 8 órát tölt el az óvodában, annyit, mint a legtöbb felnőtt a munkahelyen. Ha még ezután különórára megy, hol van az " életkori sajátosságok figyelembe vételének elve"?!
Ugyanez mind elmondható a kisiskolásokról, csak ott még problémásabb a helyzet. Az iskolásnak nem csak ott kell lenni az iskolában 6-8 órát, de figyelni is kell, koncentrálni, megfelelni, viselkedni. Gondoljunk bele, hogy ez egy 7-9 évesnek mekkora teljesítmény. Az ő idegrendszerük nem olyan, mint egy felnőtté. Gyengébb, sérülékenyebb. Ha ezután még elvárjuk, hogy valahol nyelvet tanuljon, utána úszni menjen, elvesszük a gyermekkorát. A túlfeszítettségnek súlyos idegrendszeri, egészségi következménye lehet, és még valami, fásult, közönyös lesz már kiskorában. -Erről egy kislány történetét fogom leírni hamarosan.-
Mint mindenben, itt is lehet kivétel. Vannak nagyon ügyes, kiemelkedő képességű gyerekek, akik maguktól megtanulnak olvasni, és könnyedén veszik az iskolát. Az ő esetükben lehet valamilyen jól meggondolt, egyféle különóra pl: nyelv vagy zene vagy sport. De semmiféleképpen ne zúdítsuk a nyakukba mindet. Ne akarjunk a gyerekünkre mindent ráaggatni. Nem azt a célt érjük el vele, amit gondolunk. Polihisztor nem lesz belőle, hanem csak egy fáradt, korán megtört kis emberke. Tartsuk be a " fokozatosság elvét"! Csak akkor fejlődik kiegyensúlyozottan. Helyette hagyjuk szabadon játszani, mozogni kedve szerint, bambulni. Ha erős lesz az idegrendszere és egészséges lesz, akkor később bírni fogja a nagyobb terhelést is. De csak lassan, fokozatosan több év alatt szabad eljutnia oda. Ezalatt az idő alatt az is kialakul, hogy mi az ami iránt tényleg nagyobb az érdeklődése, és azt már fejlesztheti magasabb szintű tanulással.
A cél, hogy ne csak sikeres, de boldog felnőttet neveljünk a gyermekünkből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örömmel fogadom a véleményedet!